Receptek:

Köles torta / rizstorta dióval vagy kókusszal is készíthető

Hozzávalók (egy 22 cm-es tortaformához):

Óvodánk  1998-ban kezdte meg működését, a jelenlegi épület 2008 óta ad otthont az intézménynek.  A  Meseház  csodálatos  környezetben,  erdő  ölelésében  fekszik.  Jó  ide megérkezni, még a borús, téli napokon is, de napsütésben egyenesen csodás!

Házikónkban, ami összesen 269 m2 területű, sok mindennek jutott hely. A tervezők és az építők mindenre gondoltak, amire egy jó ovihoz szükség van: Gyermekeink  két,  egyenként  57  m2-es  csoportszobában  játszhatnak,  amelyek  a  közös programok esetén egybe is nyithatóak. A két szoba között található egy 34 m2-es szoba is, ami az egybenyitáskor még további játékteret biztosít.

A Waldorf óvodák ünnepei a keresztény ünnepekből, hagyományokból táplálkoznak, illetve a természet változásaihoz igazodnak. A gyerekek életére – a napi ritmus és a heti ritmus mellett – az éves ritmus is nagy hatással van. A Waldorf-óvodában ünneptől ünnepig ezekkel a ritmusokkal összhangban próbál élni óvónő és kisgyerek.

Az ünnepet megelőző készülődés időszaka legalább olyan fontos, mint maga az ünnep – hiszen tudjuk, hogy az elért cél a hozzá vezető úttól lesz igazán értékes. Az ünnepek megformálása bizonyos tradíciókra támaszkodva (ősi, népi hagyományok, keresztény szokások) a gyerekek számára érzékekkel felfogható, átélhető formában történik.

A csoportszobában az évszakasztal változásai is tükrözik az adott évszak hangulatát, az évkörön belüli ünnep jellegzetességét. Ez megjelenik az éppen aktuális ünnepet szimbolizáló képek, színek, anyagok, tárgyak hangulatában is, valamint a gyerekek játékaiban, körtáncaiban, meséiben – segítve az ünnep mind teljesebb átélését.

Az óvónők, és a szülők az ünnepek mélyebb, szellemibb tartalmának megismerésével egy más szinten készülnek a közelgő ünnepre. Ezek kisugárzása szavak nélkül történik, mégis élő módon működik. Így lesznek ezek az ünnepek a közösség számára igazi fénypontok, amelyeken keresztül együtt élhetik meg a \”közösen emberit”.

\”A kisgyerek igényli az ismert és áttekinthető ismétlődésekkel tagolt időrendet. A családban is fontos a kisgyerek számára az étkezések, a lefekvések és felkelések, a séták és más tevékenységek tagolt rendje, ugyanúgy igényli ezt az óvoda rendjében is. A Waldorf-pedagógia a gyerek napját úgy tagolja, hogy a koncentráltabb tevékenységek után mindig egy szabadabb következik. Ez által ritmusa lesz a napnak, mint ahogy a lélegzésnél a ki- és belégzés váltakozik. Így lesz képes a gyerek egészségesebben élni, mélyebben aludni, sőt egészségesebben lélegezni fizikailag is. Ezek a folyamatok ugyanis jelentős mértékben függnek a lelki feltételektől:

Ha túl sok az élmény, és túl kevés a szabad játék, amiben fel tudná dolgozni az élményeket , akkor egészségtelenül elfárad a gyerek; ha viszont túl kevés az élmény, akkor unalom és érdektelenség lép fel, ilyenkor nem alszik elég mélyen és fáradtan ébred fel.\” ( Waldorf Óvodai Nevelési Program)

Egy óvodáskorú kisgyereknek semmit nem mondanak a hét napjainak absztrakt elnevezései.

A waldorf óvodás azonban pontosan tudja, hogy „kölesnap” után „cipócskanap” következik. A hét napjaihoz kötődő, mindig vissza-visszatérő azonosságok a gyermek számára is felfoghatóan, átláthatóan és kiszámíthatóan tagolják a hetet. Ez az óvodai életben legtisztábban az étkezés (a gabonanapok), valamint a művészeti tevékenységek heti ritmusában jelenik meg.

A hét napjaihoz minőségük szerint egy-egy gabonát társíthatunk. Az óvodai ebéd alapját az adott napnak megfelelő gabona képezi, a következőképpen:

Hétfő – rizs, Kedd – árpa, Szerda – köles, Csütörtök – rozs, Péntek – zab

A waldorf pedagógia nagy hangsúlyt fektet a játékra. A gyermeket olyan játékokkal vesszük körül, mely aktív tevékenységre ösztönöz, serkenti a képzelőerőt és a kreativitást. Így az ideális játék az, amely egyszerű, nincs „kész”, nem korlátozza a gyermeki fantáziát kidolgozottságával. A gyermek képzelőereje segítségével bármivé átalakulhat. Szintén fontos szempont, hogy esztétikusak és természetes alapanyagúak legyenek.
 
Óvodánkban vannak faágak, rönkök, gyökerek, tobozok, kövek. Ezekből lesz például a „piacon” vagy a konyhában zöldség, gyümölcs.
 
A színes selyem- és gézkendők játékidőben palásttá, köpönyeggé, tündérszárnnyá változnak.
 
A körmöcskézett kötelek (melyeket a gyerekek maguk készítettek) jó szolgálatot tesznek, ha össze kell kötni valamit, de öv, glória vagy akár lókantár is lehet belőlük.

Néhány gyakori kérdés és tévhit velünk kapcsolatban:

  • Csak délelőtt lehetnek óvodában a gyermekek? Nem. A gyermekek a délutános óvoda igénybevételével délután 16:30-ig maradhatnak. Bár a waldorf pedagógia szerint a kisgyermekek számára az az ideális, ha a délutánt már családjaik körében tölthetik, a mai gazdasági körülmények sok esetben nem teszik lehetővé az édesanyák, vagy nagyszülők otthonmaradását. Ezért óvodánk is biztosítja a gyermekek délelőttihez hasonló alvással, szabad játékkal, lehetőség szerint udvari játékkal és uzsonnával tarkított ellátását, felügyeletét.