A Meseház Waldorf Óvoda egy kis Waldorf-közösség, ami 18 év alatt, fokozatosan, önerőből hozta létre Waldorf óvodáját Szadán, egy kisebb településen, Budapest közelében.
Eleinte kölcsönkapott épületekben, majd bérleményekben működtünk, minden esetben a kitartó és áldozatos munkánk árán kialakított környezetben.
Ez persze még így is távol volt az ideális állapottól, de a szeretettel együtt végzett munka, mint szociális erőtér vonzotta a családokat. 14 évvel ezelőtt már több mint ötvenen jelezték, hogy ezt az óvodát szeretnék választani a gyerekeiknek. Így az önkormányzat támogatásával, pályázati pénzekből és jelentős kölcsönökkel belefogtunk egy önálló, szép új óvoda felépítésébe, egy antropozófus építész tervei alapján.
El is készült a gyönyörű képcsoportos óvodánk, mely országos szinten is nagy jelentőségű. Hiszen alig akad olyan óvodaépület, mely kifejezetten erre a célra készült, és most már 12 éve boldogan birtokolják a gyerekek!
Jó gazda módjára gondoskodunk az épület állagának megóvásáról, karbantartásáról, környezetünk szépítéséről és fejlesztéséről. Közösségi összefogásból épült kemencénk, és további terveket is szövögetünk óvodánk bővítésére.
Sajnos azonban az elmúlt két évben több nehézségünk is akadt, hol kéményt kellett cserélnünk, hol kazánt, hol kerítést építenünk. Az épület tetőszerkezete is felülvizsgálatra szorul.
Ezek a feladatok mind az anyagi, mind az emberi erőforrásainkat próbára teszik, ezért szívből reméljük, vannak olyan közösségek, magánszemélyek, akik kevesebb gonddal küszködnek, és szívesen nyújtanak segítséget óvodánknak a nehézségeink leküzdésében és az új terveink megvalósításában.
Előre is köszönjük, és természetesen szívesen látunk miden kedves érdeklődőt szeretett óvodánkban!
