A Waldorf-pedagógia a Rudolf Steiner által kidolgozott antropozófiai emberképen alapul, mely szerint az ember test, lélek, szellem hármas egysége.
Ez a hármasság a gyermeki fejlődés hétéves periódusainak általános törvényszerűségeire épül: az első hét évre jellemző a testi, a másodikra a lelki, míg a harmadikra a szellemi fejlődés dominanciája.
A felnőtté válás időszaka tehát huszonegy évet ölel fel; ekkora születik meg individuális lényünk, és bontakozik ki saját lelkivilágunk az önálló gondolkodással, érzéssel, akarattal.
Az első ciklushoz tartozó óvodáskor csak akkor képes betölteni valódi hivatását, ha nem ragadjuk ki folyamatosan ebből a folyamatosan formálódó szerves egységből.
A kisgyermek mint világra nyitott érzékszerv, a helyes módon történő utánzással alapozza meg a szabadságot, hogy aztán a 7-14. éves korára kialakuljon a tekintély iránti érésből fakadó jogi egyenlőség, majd 14-21 évesen az általános emberszeretet, mint testvériség a gazdasági életben.
Ehhez mi, nevelők csak a saját magát nevelő gyermek környezetét adjuk. De a legkedvezőbb környezetet kell megteremtenünk, hogy a gyermek úgy nevelje általunk önmagát, ahogy belső sorsát követve nevelődnie kell.